Átok?

Anyám az előbb mesélte, hogy keresztapunak az unokatestvérének a férje táltos, és elmesélte keresztanyámnak (mivel ő hisz ezekben a dolgokban), hogy előző életében öt gyerekes családanya volt, és valami gyárban dolgozott. Keresztapu meg valami íródeák volt. :D És elmondta nekik azt is, hogy ez már a nyolcvan akárhanyadik életük, talán keresztanyunak picivel többedik, de nem rémlik már.
Az én anyum nagyon szereti az ilyen dolgokat, meg gondolom úgy gondolkozik, hogy veszíteni nem lehet vele (mert tényleg nem), megkérdezi, hogy van-e rajta valami átok, ami a problémákat okozza itthon. Találkozni akart a pasival, de ő megmondta, hogy ha most akarja tudni nem fontos, mert elég egy név is neki. Az általa felvázolt helyzet a következő: anyun nincs, de apán van. Egy 15 km-en belül élő nő átkozta meg. Természetesen apám kiröhögte a dolgot, ami azért is cinkes, mert csak ő kérheti meg, hogy levegye róla. Szerintem itt bukott a dolog. Próbáljuk meggyőzni, van egy-két érv, de azt mondta, nem hiszi el ezt az egészet. Csak miattunk fogja esetleg megcsinálni.
Folytattam a beszélgetést anyummal, mert engem kifejezetten érdekel ez a dolog. Mindketten szívesen találkoznánk ezzel a férfival, mert lenne csomó kérdésünk. Nekem például rengeteg... És a legviccesebb, hogy nem kér érte pénzt. Sokan hívják fel, és segít nekik, ingyen és bérmentve. Szerintem ő tényleg szeret másoknak megoldást keresni a problémákra. :3
Mesélte anya (számoljátok, hanyadjára írom azt, hogy anya? xD), hogy van Somogy környékén neki egy borospincéje is, mert - mint kiderült - a pasi régen a vár ura volt, és ezért is érzett annyira késztetést, hogy vegyen ott "valamit". Na és az a hely tele van pozitív energiákkal, így a bor is feltöltődött vele, és aki iszik belőle, az feltöltődik ezzel. Keresztanyumnak hétvégén volt is szerencséje megkóstolni, és tegnap olyan energikusan, meg jókedvűen szaladgált, mint aki megnyerte a hatos lottót. :D Azt is mesélte még muterci (csakhogy ne megint anya legyen...), hogy volt valami süket fiú, akinek a borospincéjéből vizet adott, hogy azzal főzzön, meg ilyesmi, és azóta hall. oO Szóval mit ne mondjak, érdekes.
Azt tudtátok, hogy a lélek első öt életében férfi, utána öt évig nő, hogy el tudja dönteni, később milyen nemként akar létezni? És hogy azok, akik átoperáltatják magukat, legtöbbször azért, mert a lélek nem megfelelő nembe született, és nem képesek úgy normálisan élni? Számomra ez a legérdekesebb talán... bár nem, az egész téma, na mindegy.
Utána mondtam, hogy haha~, lehet az én lelkem már öregebb, mint az anyámé. xD Erre mondta, hogy ja, lehet előző életünkben én voltam a gyereked... Mire jött a kérdésem, hogy: "Honnan tudod, hogy találkoztunk előző életünkben?" A válasz nagyon érdekes volt. Állítólag minden életünkben ugyanazokkal a lelkekkel ismerkedünk meg. Ezért van az, hogy mikor megismersz egy számodra új embert esetleg úgy érzed, mintha találkoztatok volna már előtte... (Hú, de ismerős ez.)
Az is szóba került, hogy ennek az embernek talán a családjában, ebben nem vagyok biztos, de valakinek a gyereke este nagyon sírt, és egyszerűen nem tudta lecsitítani, ezért felhívta, hogy mi lehet a baja? A pasi megmondta, hogy tartsa a gyerek közelébe a telefont, és akkor érezte, vagy nem tudom, hogy van ott egy szellem, akit lát a gyerek (erre még visszatérek), és azért sír, mert fél tőle. Utána persze elküldte, és a kisgyerkőc is megnyugodott.
Szóval, a visszatérős dologról. Gondolom mindenki hallotta már, hogy a csecsemők egy bizonyos életkorukig látják az emberek auráját, a szellemeket. Ez valószínűleg így is van. Egyik rokonunk még nagyon kicsi volt, de már nagyjából otthon volt a szavak világában is, és eljött az esti pancsi ideje. Zsófika (mert így hívták) vidáman lubickolt a kádban, mókázott a játékaival, és beszélgetett... A szülők, vagy nagy szülők, erre már nem emlékszem megkérdezték tőle, hogy kivel beszélget. Zsófika válasza csak annyi volt: "Azzal a kislánnyal." És szépen megosztotta vele játékait, odatologatta neki őket a víz felszínén. Pedig nem volt ott semmilyen kislány. :D Mókás, nem? Szeretnék emlékezni az egészen pici koromra (meg minden koromra...), mert anyám szerint én is rengeteget sírtam. Meg volt egyszer, mikor ő riadt fel, aztán jött egyből az ágyamhoz, hogy megnézzen, és akkor érezte azt, hogy valami ott volt. Csak elment.
Na jó, tudnék még annyit beszélni a témával kapcsolatban, de úgy döntöttem, hogy abbahagyom. Nem mindenki hisz ezekben a dolgokban, és ez így van rendjén. Én mindenesetre akarva-akaratlanul is hiszek. :D